2012. szeptember elején oly régi álmom vált valóra, hogy Párizsba látogatok.
Célirányosan sorra vettem és részletes útitervet készítettem, ami látványosságként nem kihagyható, és a későbbiekben inspirálóan fog hatni munkáimra.
A Louvre múzeummal kezdtem, termeit járva láthattam a híres, iskolai tankönyvből már oly jól ismert műveket.
Beauvais repülőtérre érkeztem, úgy éreztem csípjen meg valaki, mert ég álmodom! Pedig még semmit nem láttam Párizsból, hiszen egy órányi buszozásra volt tőlem.
Porte Mailotra érkezett meg a repülőtéri busz, szállásom északon, a 17. kerületben volt, Levallois-Perretben a Hotel Boissiére. (Ebben a kerületben gyártották le anno 1889 -es átadása előtt az Eiffel torony kovácsoltvas elemeit) Minden csomagot le, válltáska fel, kamera, térkép és irány a város meghódítása, amiből végül az lett, hogy a város hódított meg engem. Váratlan fordulat? Aligha.
A metrót elhagyva az Opera épülete volt az első, amit megláttam a párizsi nevezetességek közül. Megpróbáltam bemenni, mert a Marc Chagall festette mennyezet mindennél jobban érdekelt, de ezt másik napra kellett halasztanom, már nem volt látogatási idő.
Innen sétáltam el a Louvre-hoz, végig haladva Rue de la Paix-on, keresztül a Vendome téren, ahol a híres Ritz szállóban 1997 augusztus 30-án Diana hercegnő is tartózkodott szerelmével, Dodival, mielőtt utolsó útjukra indultak, és 31-én a korai órákban balesetet szenvedtek. (Akkor még nem tudtam, hogy a helyszín közel volt a Ponte l'Alma hídhoz, ahol emlékművet állítottak a tiszteletére, mindig virággal és fotókkal borítva. Az emlékhelyet második éjszakámon fedeztem fel, amikor a közeli szajnai hajótúrát befejezve elhagytam a kikötőt és a metró felé tartottam.)
Hiába, Párizs ilyen! Minden helyszínről felrémlik egy emlék, amit vagy versben, regényben, filmben, vagy az élő történelemben láttunk, hallottunk. Azt hiszem, sok ember ezt keresi Párizsban, az olvasott, hallott, látott , képi, zenei és írásos emlékeinek valós helyszíneit.
Egyenesen továbbhaladva a Rue Castiglione-n a Rue de Rivolira kiérkezve előttem állt a Tuilleriák kertje hatalmasra nőtt lombozatú platánjaival, balra a Louvre, jobbra a Concorde tér. Úgy gondoltam, mielőtt a nagy lélegzetű múzeumlátogatásra térnék, látnom kell a Concorde teret az Obeliszkkel, a Champs Elisées-t az Arc de Triomphe-val.
Csodálatos látványként tárult elém a hatalmas tér ragyogó napsütésben, a két szökőkút vízsugarai csillogó kristályokként tükrözték a napfényt. A hölgyek könnyű kis kánikularuhákban sétáltak, a szinte 40 fokos hőségben. Az árusok karikára fűzött Eiffel tornyokat kínáltak. Elhaladtam a kis kerek tavacska mellett, majd az
Arc de Triomph du Carrousel nagy boltíve alatt a Louvre üvegpiramisához értem. Nekem igazán tetszett, nem találtam nem ide illőnek. Légies volt, szerkezetén átnézve érdekes látványt nyújtott az épület. Inkább kiemelte a hely szépségét kontrasztjával, a körülötte lévő nyugodt vízfelületekkel, semmint zavart okozott volna. Az ikonikus műveket végig látogatva nagyon fáradtan, de szellemileg feltöltődve hagytam el a múzeumot.
Esti sétának a legjobb a Champs Elysee-n végig járni a 2 km-es utat a Concorde tértől a Diadalívig. Pompás!
Nyüzsgés, forgatag, kiszűrődő zene a világhírű márkák üzleteiből, az éttermekből, és persze dél-amerikai indián zenészek az utcán akárcsak Pesten. Ezzel zárult első napom Párizsban.
A második napon bepótoltam az Opera megtekintését, és ámulatba ejtett a Chagall festette mennyezet.
Rodin múzeumában egész délután a szobrait rajzoltam, de még maradt időm a D’Orsay megtekintésére is.
Harmadik napon a bohém művésznegyed, és természetesen a Festők tere a Montmartre-on töltötte be a napomat.
Ez a látogatás végleg eldöntötte az úticéljaim, csak is csak is Párizs! Forever! Azóta már kétszer jártam nagy szerencsémre a művészet szerelmeseinek városában, és vannak még terveim…
