Klasszikus Woody Allen film, a nagyszerű karakterekkel, mint a romantikus fiatal író, a gazdag és felszínen oly jól mozgó elkényeztetett anyagias amerikai apuci lánya, a 20-as évek párizsi művészvilága nagy festőkkel és írókkal. No és a filmjeiben vissza-vissza térő CharlieChamplin-i "kismber" karakter, aki botladozik, kissé ügyetlen, de csupa szív és jóakarat, és végül csendben a nagy és hangzatos történések mögött mindig igaza van, és elnyeri jutalmát feloldó katarzisként. Csak imádni lehet a filmet, főleg Párizs elvakult szerelmeseinek és a Belle Epoque érzés keresőinek ajánlom. Én már 3-szor láttam, és hamarosan negyedszerrre ülök le elé.
 |
| Egyik kedvenc részem, amikor Dali azt mondja a főszereplőnek, hogy olyan mint egy Rinocérosz. |
A Port.hu oldalon megjelent rövid ismertető szerint:
"Gil és Inez jegyesek, akik üzleti okokból Párizsba látogatnak. Időközben kiderül, hogy a pár nem egészen egymáshoz való. Gil esetleg Párizsban szeretne élni, es komoly íróvá válni, míg Ineznél ez szóba sem jöhet. Gil szeret esőben sétálni, míg Inez nem. A történetben a fordulatot az hozza, hogy Gil felfedezi, hogy pontban éjfélkor Párizs egy bizonyos pontján egy fiákerbe szállva időutazásban vehet reszt, amely visszaröpíti az általa kedvelt 1920-as évekbe."
Owen Wilson remek választás Gill szerepére, párja Inez (Rachel McAdams) is kiválóan hozza a rászabot gyakorlatias, kissé anyagias szemléletű, a romantikát lekezelő lány alakját.
A rendkívül bájos Adriana szerepében Marion Cotillard is a Belle Epoque-ról álmodik, ám ez számára 1800-as évek második fele, amikor még a Moule Rouge-ban és a montmartre-i Chat Noir, és a Moulin de la Galette mulatókban Toulouuse-Lautrec kortyolta italát és rajzolgatta a Kán-kán táncosnőket. Kortársai az impresszionisták, Monet, Manet, Renoir, Degas...Adriana oda vágyott vissza közéjük, A főhős pedig a filmbéli aranykorba, Hemingway, Picasso, Dali világába. (Én pedig mindkettőbe :-))
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése